Szórakozz jól!

A Színművészeti Főiskola felvételijén az volt a feladat, hogy el kellett játszani, hogy a felvételiző beleül egy rajzszögbe. Az ifjú színész jelölt (aki később a nemzet színésze lett) leült az odakészített székre… és arcizma se rándult. A felvételi bizottság elnöke értetlenül kérdezte: “No? Nem játssza el, hogy szögbe ült?” A felvételiző nyugodtan válaszolt: “Ez már az… Csak a lukba ment.”

Szabadtéri előadás világítópróbája volt, mikor a rendező ingerülten szólt rá a világosítókra: “Gyerekek, vegyétek ki azt a sárgát! Nem látjátok, milyen sok?!”
A fővilágosító türelmesen válaszolt: “Direktor úr, az a nap.”

Fiatal rendező néptáncos felesége is szerepelt a darabban. A táncoslány derékig érő haját forgatta egy jelenteben, mikor egy sajnálatos figyelmetlenség révén belezuhant a zenekari árokba. Rendező férje rémülten rohant hozzá, és bár a lány azt mondta, jól van, nem engedték, hogy felálljon (hátha belső sérülése van), és hívták a mentőket. A mentősök hamar megérkeztek és óvatosan ráemelték a lányt a hordágyra. A férj kétségbeesett aggodalommal toporgott mellettük. Egyszercsak fura dolog történt. A mentősök meg akarták emelni a hordágyat de nem bírták. Próbálták megint, de hiába. Újra és újra nekiveselkedtek, de nem bírták felemelni. Ez így ment, míg a táncoslány oda nem szólt a férjének: “Drágám, a copfomon állsz.”

“Nagyszerűen nyaralok, jó a koszt, szép az idő!”
A dirketor ugyancsak képeslapon válaszolt a szorgalmas szerzőnek:
“Nagyon örültem, hogy valami jót is olvastam tőled!”

A népszerű színészhez így szólt egy rajongója:
“Művész úr! Nekem nincs férjem, magának nincs felesége. Vegyen el engem feleségül! Maga nagyon okos ember, én egy elég szép nő vagyok, és rendszerint az ilyen emberek házasságából születnek a legtökéletesebb gyerekek…”
A színész először meglepődött a váratlan ajánlaton, majd azt mondta:
“Nézze, én nem bízom abban a tökéletes gyerekben. Ha magát én tényleg elveszem feleségül, már nem vagyok valami nagyon okos ember!”

Volt idő, amikor egyes színházak szinte versengtek egymással abban, hogy melyikük tud hosszabb előadást tartani.
Egy nagy múltú prózai színházunkban egy klasszikus mű bemutatója úgy elhúzódott, hogy még éjfél után is javában tartott az előadás.
A közismert kritikus egyszer csak felállt, még 12 óra előtt, és kifelé indult a nézőtérről. A színház titkára rémülten szaladt utána:
“Még nincs vége az előadásnak!”
A kritikus egy ásítást elnyomva kacsintott a titkárra:
“Nekem csak mára szól a jegyem!”

A közismert színész miután végzett a szinkronban a színházi próbára sietett. Mivel késésben volt, alaposan odalépett autója gázpedáljára. A rendőr megállította: “Kénytelen vagyok önt felírni, művész úr! 100 kilométeres sebességgel hajtott bent a városban!” A színész kedvesen kiszólt a kocsiból: “Biztos úr, nem írhatna 120-at? Szeretném eladni a kocsit.”

Egy riporter megkérdezte a fiatal, sármos színészt, akiért rajongtak a nők, és a szakmai életében is komoly sikereket ért el, hogy mire vágyik még, mit szeretne még elérni. Mire ő ezt felelte: “Egyet szeretnék…, hogy 120 éves koromban egy 30 éves férj szitává lőjön… féltékenységből!”

A nagy színésznek egy darabban fel kellett olvasni egy levelet, ezért sosem tanulta meg annak szövegét.
A fiatal, kezdő színész, aki a levélhozó inast játszotta, úgy gondolta, megtréfálja híres kollégáját és a jelentebe a megírt levél helyett egy üres papírt vitt be.
“Levele érkezett, nagyságos úr” - nyújtotta át kaján vigyorral az összehajtogatott lapot.
A nagy színész széthajtogatta az üres lapot és szemrebbenés nélkül ezt mondta:
“Nincs nálam a szemüvegem. Fiam, felolvasná nekem?”